Vezető, kapcsolattartó: Okváth Dezsőné nyugdíjas énektanár
Telefon: (06) 49/342-287

A Búzavirág Népdalkör 2004 októberében alakult meg, egy jó hangulatú és emlékezetes sóstói kirándulást követően. Az út során is érezhető baráti légkör és lelkesedés máig is töretlen. Azóta a népdalkör tagjai már számos fellépést, közös élményt tudhatnak maguk mögött. Aktívan és sokoldalúan részt vesznek a település életében.

Sajószöged Község Önkormányzata és a „670 éves Sajószöged Községért" Alapítvány is évről évre támogatja a Búzavirág Népdalkör értékes hagyományőrző és közösségépítő tevékenységét.
2009 óta 6 tagú citerazenekar is kíséri a népdalkört a fellépések alkalmával. Ennek vezetője Stefán Pista bácsi, aki régóta foglakozik népi hangszerek (cimbalom, citera, furulya) készítésével. A zenekar tagjai által használt citerák is kivétel nélkül mind az ő keze munkáját dicsérik, társait is ő tanította meg a citerázásra. A népdalkör és a kísérő zenekar összesen 24 tagot számlál. Vannak, akik énekelnek is és hangszeren is játszanak.

A Búzavirág Népdalkör rendszeresen fellép Sajószögeden és környékbeli településeken (pl.: Hejőkeresztúr, Hejőbába, Szakáld, Nagycsécs, Sajóörös), falunapokon, nemzeti ünnepeken és idősek napján. Állandó résztvevője a Sajószögeden évente hagyományosan megrendezésre kerülő Nemzetközi Krumpli Fesztiválnak.

További szereplések:
  • Margitai Sokadalom, Újszentmargita - magyar nóta és népdal éneklésére irányuló maratoni rekordkísérlet (2009)
  • MVM Rt. Villamosnap, Lőrinci (2009)
  • 13. Rákóczi Fesztivál, Köröm (2010)
  • Idősek Napja, Bőcs - Idősek Otthona (2010)
  • Hagyományőrző Népdal és Néptánc Találkozó, Polgár (2011)
  •  V. Kistérségi Nyugdíjas Kulturális Gála, Tiszaújváros (2011)
image1 image2 image3
image4 image5 image6
image7 image8

hfsterv

szakmaiforum2017

szechenyi

emvapjg

belepesi

Naptár

Október 2019
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

www.videki-elmenyek.hu

4hacs

Kiadványaink elektronikus verziói

KÉZMŰVESEK, NÉPMŰVÉSZEK DÉL-BORSODBAN

kiadvany345KIADVÁNYBEMUTATÓ MEZŐNAGYMIHÁLYON (VIDEÓ)


 KÖZÖS ÉRTÉKEINK ÚTJAIN
DÉL-BORSODBAN, ZSELICSÉGBEN,
HOMORÓD-RIKA-KÜKÜLLŐ TÉRSÉGÉBEN

kozosertekeinkKIADVÁNYBEMUTATÓ MEZŐKERESZTESEN (VIDEÓ)

 

eleven2013nepazarvminisztermak logo newikszt 2013daranyi2013

amc